Hogyan lettem én is a korlátlan beszélgetés híve? Az az alábbi történetből kiderül:
„Egy percre elkérhetem a mobilját?”
Nemrégiben személyesen kellett valamilyen ügyet elintéznem, és várakozás közben ez a beszélgetés ütötte meg a fülemet. Egy kisgyerekes anyuka az alábbi kéréssel fordult az előtte álló idősebb hölgyhöz.
– Ne haragudjon, egy percre elkérhetném a mobilját, az enyémen épp most fogyott el az egység és nagyon fontos lenne telefonálnom, mert úgy néz ki, hogy nem érek oda az óvodába a nagyobbik fiamért.
– Persze, hogyne csak nyugodtan telefonáljon. – mondta szívélyesen a hölgy.
A telefonálás tényleg nem tartott még egy percig sem, de nem is ezért kezdtem ebbe a történetbe, hanem, ami utána következett…
Az édesanya szeretett volna némi pénzt adni a telefonálásért, de a hölgy nem fogadta el tőle, e helyett inkább ezt mondta:
– Ne butáskodjon, úgy gondolom, valóban nagyon fontos volt ez a telefonálás az Ön számára, és teljes szívemből átérzem, amit Ön, hiszen nemrégiben még nekem is kártyás telefonom volt, és arról aztán pillanatok alatt el tudnak fogyni a percek. Viszont nemrégiben előfizetésre váltottam. Ne mondjon semmit, úgyis tudom, hogy azt gondolja, hogy: „Azért az jóval többe kerül!” Én is ezt hittem korábban…
Ekkor kezdtem hegyezni a fülemet, hiszen…
… az akkori mobil tarifacsomagommal én sem voltam igazán megelégedve.
Olyasmiért kellett fizetnem, amit nem is használtam. Konkrétan az internetért, amit mindig otthon, az asztali számítógépemen használtam vagy a munkahelyemen. Na, de kanyarodjunk vissza a beszélgetéshez, hiszen utólag most már azt gondolom, hogy nem véletlenül álltam én is pont akkor a sorban.
Így folytatta a hölgy, aki a telefonját az imént kölcsönadta a kisgyermekes anyukának.
– Tudja kedveském, régebben én is azt hittem, hogyha nem beszélek sokat, akkor elég egy feltöltő kártyás telefon, de aztán szembesültem vele, hogy a percdíjak sokkal magasabbak, mintha előfizetésem lenne.
– Igen, ez sajnos így van. – mondta az édesanya. – De én nem szeretnék egyik szolgáltatónál sem hűséget aláírni, mert nem tudhatom mi jön közbe hó közben két gyerek mellett. És nem szeretnék olyan helyzetbe kerülni, hogy nem tudom befizetni időben a számlát.
– Teljes mértékben megértem. – válaszolta az idős hölgy. Mennyit is fizet most a feltöltő kártyás telefonra, kedves?
– Nekem 3000.-Ft-os kártyám van, de előfordul, hogy havonta kétszer is rá kell tölteni, és úgy már elég sokba kerül.
– Hát, ez az! Ráadásul gondolom, azért biztosan nézi azt is, hogy milyen számot hív, mert hálózaton kívül többet kell fizetni. De persze a számhordozás miatt ma már nem tudhatjuk, hogy ki melyik mobilszolgáltatónál van. Arról nem is beszélve, hogyha valamilyen szolgáltatót kell hívni, ahol az automatát hallgathatjuk hosszú-hosszú perceken keresztül, mire végre egy ügyintézővel beszélhetünk.
Ekkor láttam, hogy körülöttünk már többen is egyetértően bólogatnak.
– Én először egy olyan tarifacsomagra váltottam, folytatta az idős hölgy, – ahol az előfizetési díj lebeszélhető volt, és igazán kedvező percdíjai voltak. Legalábbis, akkor azt hittem! Ma viszont már enyém a valódi szabadság, hiszen bármikor bárkivel korlátlanul tudok beszélni minden belföldi és mobilhálózatba.
– Értem, de akkor az biztosan nagyon drága. – mondta az édesanya egészen halkan.
– Én is pont így gondoltam régebben, de amikor néhány hónappal ezelőtt megkeresett egy ismerősöm, és megmutatta nekem az első magyar mobilszolgáltatónak az árait, nem hittem a szememnek! És, ezt most szó szerint mondom. Annyira eltértek azoktól az áraktól, amiket addig ismertem, hogy egyszerűen nem akartam elhinni. Ez az ismerősöm meg egyfolytában mondta, hogy nem, ez nem tévedés, valóban akár a felére vagy harmadára le lehet csökkenteni egy mobil előfizetést, ha ehhez a szolgáltatóhoz csatlakozom.
– Tényleg? És, valóban korlátlanul tud beszélni mindenkivel? – kérdezte az édesanya.
– Hogyne! És, ez a korlátlan beszélgetés valóban megadta nekem az igazi szabadságot. Végre nem kell néznem, hogy van-e egység a kártyámon, vagy hogy az előfizetési díjamat lebeszéltem-e már! Sőt, az sem fontos, hogy azok, akikkel beszélek, melyik mobilszolgáltatónál vannak, hiszen tényleg bárkivel ingyen beszélhetek.
Na, ez volt az a pont,
ahol már én sem bírtam magammal, és csatlakoztam a beszélgetéshez. Mint kiderült, ennek az idős hölgynek annyira megtetszett ez a telefonálási lehetőség és – most már nevezzük is meg ezt a mobilszolgáltatót – a Netfone-nak a tarifacsomagjai, hogy úgy döntött, hogy a nyugdíja mellett még egy kis plusz bevételre tesz szert ezeknek a csomagoknak az ajánlásával.
Hát, így kerültem én is hamarosan a Netfone előfizetői közé, és azóta is élvezem a korlátlan beszélgetés általi szabadságot. Ráadásul nekem egyáltalán nem kell ezért horror árakat fizetnem.
Javaslom, hogy Te is kerüld el az izzasztó helyzeteket egy tudatos döntéssel és válts mihamarabb, hogy a kapcsolattartás korlátoktól mentes legyen mihamarabb számodra is!
A Netfone tarifacsomagjainak többsége korlátlan beszélgetést tartalmaz, az internet mennyiségét pedig Te választhatod ki a saját igényeidnek megfelelően. Tarifacsomagok itt >>>
Hogy miért érdemes a fenti korlátlan beszélgetést tartalmazó tarifacsomagok közül választanod a kedvező árak mellett?
- Havonta 100 db sms jár ajándékba az előfizetéshez
- Nagy sebességű 4G internet áll a rendelkezésedre
- A számodat ingyenesen áthozhatod az előző mobilszolgáltatódtól
- A Netfone-nál akár hűség nélküli szerződést is köthetsz
Kérdésed van vagy azonnal megrendelnéd valamelyik korlátlan beszélgetést tartalmazó tarifa csomagot? Hívj a +3630/479-3692-es telefonszámon vagy küldj üzenetet a Kapcsolat oldalra kattintva.